Bezárás

Sziasztok! 
Mint látjátok, már egy jó ideje nem írok, és ha írok, akkor is kisebb/nagyobb időközönként.(Ennek az oka nem publikus.)
Éppen ezért zárom be a blogomat egy időre. Nem tudom, hogy mikor fogok írni újabb bejegyzést, vagy hogy fogok-e írni egyáltalán többet. Nem tudom. De nem akarom, hogy az legyen, hogy hiába várjátok a részeket. A blogot nem törlöm ki, nem rejtem el, így aki akarja, az elolvashatja az eddig megírt részeket.
Sajnálom, hogy nem írok többet..majd talán egyszer befejezem a történetet. Köszönöm a rendszeres olvasóknak, hogy a véleményetekkel segítettétek a "munkámat". Remélem, hogy még írhatok nektek, és hogy ha ezt a történetet tovább írom, vagy elkezdek egy másikat, akkor azt is olyan örömmel fogadjátok majd, mint az eddigi részeket.
Ezzel egy időre búcsúznék tőletek. Sziasztok: Ev T.

Október 16. csütörtök

Itthon. Már 3. napja. Tegnap Emi nézett be hozzám pár percre, mások nem is. Ádi még nem is jött meglátogatni, mióta suli van. Nem, nem mintha hiányolnám, nem is várom el, hogy körülöttem ugráljanak, de jól esett volna, ha egyik nap benéz. Igaz, nem szeretem, ha így lát...gyengének, kiszolgáltatottnak. Talán pont ezért nem jön, hogy ne hozzon kellemetlen helyzetbe, mivel tudja, hogy milyen rosszul érint, ha nem vagyok a dolgok magaslatán... vagy csak nem érdekli, hogy mi van velem. Áh nem érdekel! Van nagyobb gondom is. Meg kéne gyógyulnom valahogyan. De amíg kitalálom, hogy hogyan kéne gyorsabban felépülnöm, addig nézem az új kedvenc sorozatomat. A Glee-t. Ki gondolta volna, hogy ennyire leköt? Egy nap alatt megnézek fél évadot, annyira jó! Csak ezzel az a baj, hogy nemsokára végignézem. Majd max előröl kezdem.
-Kicsim. Vendégképes vagy?-szakította félbe a gondolataimat anya.
-Mennyi az idő?
-Fél 3.
-Gyorsan eltelt a nap. Ez fura. Öm..mindjárt jöhet..ki is jön?-kaptam fel gyorsan magamra egy normális pólót. Hülye leszek mutatkozni bárki előtt is az alvós, Mickey egeres pólómban.
-Én.-szólt be a szobámba egy fiú hang.
-Ádi?-csodálkoztam, amikor belépett anyum mellett az ajtón.-Azt hittem már meg is feledkeztél rólam.-mosolyogtam rá boldogan.
-Anyum beteg volt, ezért én voltam a héten a tánctanár. Kár, hogy gipszben vagy, Szórakoztatóbb lett volna veled tanítani, mint Kellyvel..-nézett rám keserű mosollyal.
-Jaj de nem bírom azt a csajt!-azért sem, mert idegesítő..na meg azért sem,mert ráhajtott Ádámra. Nem, nem vagyok féltékeny! Simán tudom, hogy ő sem bírja a csajt, így nem értem, hogy Kelly miért nem fogja fel, hogy hagyja békén?
-Nekem mondod? Leülhetek?
-Gyere.-paskoltam meg az ágyat magam mellett, miközben kicsit arrébb csúsztam.
-De azért le ne ess!-röhögött fel, amikor már félig lent voltan az ágyról.
A nap további részében Glee-vel fárasztottam, ő pedig bosszúból valami béna krimi sorozatot mutogatott nekem. Nem, nem Castle-t, Mentalistát, de nem is NCIS-t. Valami olasz, vagy talán spanyol volt? Nem tudom, de az biztos, hogy a Glee sokkal jobb annál. Már csak a holnapi napot kell kibírnom, szombaton leszedik a gipszet. Jippí :D

Október 13. hétfő

Egy jó dolog van a balesetben...hogy nem kell menni suliba! Úgy ahogy boldogan keltem fel reggel 9-kor, amikor megszólalt a telefonom. Emiék érdeklődtek, hogy hogy vagyok. Most mit mondhattam volna?Kitűnően? Tökéletesen? Ez életem legjobb bokaszalag szakadása? Egy frászt! Mondtam, hogy nem fáj semmim és ennyi. Nem fogok hazudni. Elegem van ebből az egészből, de próbálom pozitívan felfogni amit csak lehet. Ezzel csupán az a gáz, hogy nemigen van ebben az én balesetemben pozitív dolog. Talán annyi, hogy nem kell suliba mennem egy ideig, ágyba hozzák a kaját, ééés úgy kb ennyi. Nem ugrálhatok, szaladhatok, táncolhatok sőt, még fel sem állhatok! Pedig én mindig egy olyan ember voltam, aki meg sem áll, mindig mozgásban van. És most mi van? Ülök, fekszek, ülök, fekszek, és ha ki kell mennem mosdóba, akkor a mankóval ügyetlenkedem. De szép is az élet! Szóval így telt a reggelem.
Felmentem Facebookra, és egy üzenet várt. Mondhatnám, „Már csak ez hiányzott!”. Természetesen Alex írt, hogy beszéljünk már, mert ideges és nem tudja, hogy mi bajom. Na akkor ma ezt kell majd elintéznem. Addig is filmezek inkább. Ez is egy jó dolog! Filmmaratont tarthatok. Na hagyjuk az önsajnáltatást, és lássunk neki. Délután átjöttek a lányok, hogy megnézzék, hogy vagyok. Ez kedves volt tőlük. Azért a laptopomat és a táncos cuccokat elpakoltattam anyummal, nehogy találjanak valamit. Még ott voltak, amikor Tami látta az ablakon keresztül, hogy Alex közeledik a házunk felé. Most már nem halaszthatom, úgyhogy a lányokat leküldtem anyumhoz, hogy majd ha Alex elmegy, jöjjenek vissza. -Szia!-köszöntött Alex franciául, de most magyarul fogom leírni, mert így sokkal könnyebb nekem. -Szia! -Mi történt veled?-ijedt meg, amikor meglátta a gipszemet. -Bokaszalag szakadásom volt a minap, ezért nem mozdulhatok. -Úristen! És miért nem szóltál? -Minek szóltam volna? Fasírtban voltunk. -És? -Nem szeretném, ha sajnálatból békülnél ki velem. -Akkor nem szeretnél kibékülni? -De, csak mint barátok. Úgy érzem, most nem tenne jót egy kapcsolat nekem. Ez így nekem túl sok. De egy igaz barát sokat segítene.-néztem rá, hátha felfogja, hogy rácélzok. -Szóval akkor maradjunk barátok?-csillant fel a szeme. -Igen, ha ez így megoldható.-mosolyogtam rá. Oké, ez így eléggé sportszerűtlennek tűnhet, hogy a szakításunkat ráfogom a balesetre, de próbálom a legjobbat kihozni belőle. Miután Alex elment, a lányok feljöttek és elmeséltem nekik, mi történt. -Akkor ez most azt jelenti, hogy Alex szabad?-kérdezte Móni boldogan. -Őö ja.-néztem rá furán. Én szakítok vele, ő meg erre lecsapna rá? Mi? Oké, nem volt az a nagyon nagy szerelem, de akkor is! Ez mi már?-Ha éppen azon gondolkozol, hogy összejönnél vele, akkor vedd számításba, hogy nemsokára visszamegy Párizsba.
-Ajj ez milyen már?-szomorkodott Timi. -Mi milyen már?-érdeklődtem, mivel már elvesztettem a fonalat. -Az, hogy szakítottatok. -Én akartam szakítani, szóval semmilyen. -Ja akkor jó.-mosolygott rám. Kicsit fura lány, az már biztos. Még maradtak egy kicsit beszélgetni, de 1 óra elteltével hazamentek, mert nekik holnap suli. Én pedig mentem olvasni. Még a múlthéten elkezdtem J.R. Ward Fekete Tőr Testvériség című könyvsorozatának első részét, és valami fantasztikus! Pont erre a kikapcsolódásra van szükségem. Jóéjt!^^

Október 12. vasárnap

Reggel, amikor felkeltem, nem hittem a szememnek. Nem volt gipsz a lábamon...az egészet csak álmodtam! Gyorsan lefutottam anyuhoz, hogy elmeséljem neki, milyen baromságot álmodtam, amikor a nappaliban megpillantottam 2 tigrist és egy elefántot. Most vagy cirkuszi vállalatba kezdtünk, vagy ez egy álom. Én szívesebben választanám a cirkuszt, de nem hiszem, hogy ez a valóság. Mivel tudtam, hogy álmodok odamentem Plüssflitterkéhez,(Így neveztem el. Cuki, nem?) az elefánthoz és megpróbáltam felülni a hátára. Mivel, hogy álmodok, egy ugrással rajta voltam. Kirepültünk(!!) a házból és elindultunk. Hogy hová? Azt én se tudtam meg, csak akkor, amikor egy ház elé érkeztünk. Ott letett Flitti és elrepült. A repülő elefánt után néztem és azon gondolkodtam, hogy de abszurd lenne, ha kiderülne, hogy ez a valóság. Csak akkor néztem fel a bambulásból, amikor meghallottam, hogy valaki énekel. A hang irányába néztem, és Ádit láttam meg gitárral a kezében egy egyszarvún, a háta mögött egy kastély állt, a kastély oldalánál pedig egy vattacukorárus. Nem, nem azon döbbentem le, hogy ilyen jó hangja van vagy az álmomban vagy igazából is Ádámnak, és nem is arra gondoltam, hogy mit keres itt egy bazinagy kastély a Kondor ház helyett, hanem arra, hogy de ennék egy kis vattacukrot, és hogy haza akarom vinni az egyszarvút, akinek a neve Muffin lett mindeközben. Mennyi altatógázt kaptam én még pénteken, hogy ilyeneket álmodok? Ilyen nincs sokszor, hogy láthatok egy egyszarvút és a rajta ülő tökéletes hangú Ádámot, aki még akkor is játszott, amikor megpöcköltem a vállát, hogy ráhagyhatja. 
-Hé! Ádi! Itt vagy? Jó, hülye kérdés, ez csak az agyam szüleménye, de hahó!
De ő csak énekelt tovább.
-Ádii! Bár ez egy egész jó szám...ne hagyd abba!
-Szia szépségem!-hagyta abba az éneklést.
-Ez most komoly? Amikor már azt akarom, hogy énekelj, akkor abbahagyod?
-Igen.-bólintott egy kis idő után.
-Sose fogom megérteni az embereket.
-Mit szeretnél szépségem?
-Hogy ne hívj így!-néztem rá mérgesen.
-Bármit Han.-felelt kísérteties hangon, és annyira megijedtem azon, hogy Hannek hívott, és hogy visszhangzott az a szó hogy Han, és minden egyes visszhang mélyebben csengett, mintha a föld mélyéről a gonosz mondta volna.
Kipattant a szemem és tudomásul vettem, hogy ez mind csak álom volt. Igaz, örültem volna, hogy van egy egyszarvúm, de kihagytam volna azt a kísérteties hangot, ami miatt, még most is hevesen dobog a szívem.. Ja, és megéheztem vattacukorra!!!!
Oldalra néztem és láttam, hogy van 3 nem fogadott hívásom Áditól. Ja, szóval azért volt az álmomban, mert akkor hívott, nem mellesleg így visszagondolva, az a csengőhangja, amit énekelt. De, hogy miért hívott szépségemnek és Hannek, az örök rejtély marad. Gondoltam visszahívom és leoltom, hogy miért hív ilyen korán, amikor észrevettem, hogy délután két óra van(!!) Így elaludtam volna? Most már komolyan megkérdezem anyut, hogy mennyi morfiumot adhattak be nekem.
-Szia Hani! Hogy vagy?-hallottam Ádi hangját a telefonomból.
-Jól..csak marhaságot álmodtam. Egyébként most ébredtem fel.
-Tényleg? Mikor feküdtél te le tegnap aludni? Buliztál vagy mi?-röhögött fel kedvesen. De jó lett volna, ha itt van mellettem. Nem, nem azért, mert annyira hiányzik, vagy vágyom a társaságára, simán csak szívesen adtam volna neki egy zsibit.(a zsibi hirtelen ütés, ami zsibbadást okoz.)
-Nem, csak gondolom túl sok morfiumot adtak be nekem.
-Az cink.
-Ja..amúgy te mit csinálsz?-érdeklődtem kedvesen, mert azért csak ott van az illem, akkor is, amikor éppen szét akarom verni a másikat.
-Filmezek..és unatkozok. Átugrassz?-kérdezte szemtelenül.
-Most már tényleg beverek neked egyet.-röhögtem fel.
-Na azt megnézném-röhögött most már ő is.
-Amúgy átjöhetnél.
-Jajajajaj neeem..a végén még leütsz.
-Ja a gipsz az nagyot csap. De most komolyan. Én is unatkozok, és ma Emi se jön, mert Rolival lesz.
-Oké. Kaja után ott leszek. Kb 1 óra.
-Mit eszel te? Öt fogásos vacsorát?
-Nem. Mert most ebéd van, nem vacsora.
-Na jól van egyé. És gyere. Sziaa.-vigyorogtam mint a vadalma.
-Szia Hani.
De fura. Másodszorra hívott úgy, hogy Hani. Pedig eddig mindig Hannának hívott...Hé! Az i kicsinyítő képző! Nem vagyok bénább attól még, hogy gipszben vagyok. Jól van kicsit ügyetlenebb vagyok..de nem annyira!
-Han! Szia. Hallottam, hogy telefonálsz úgyhogy gondoltam bejövök.-ült le mellém Noel, a kisöcsém.
-Szia. Na gyere közelebb kicsit, mert nem érlek el.-odafeküdt mellém, az ágyra. Noel még csak 8 éves, most kezdte a sulit. Remélhetőleg ő egy helyen járhatja majd ki...
-Ajjj ne szoríts már.
-Pedig olyan jó téged ölelgetni.
-Tudom Han. De attól még ne!-nézett rám szúrósan- Amúgy, hogy van a lábad?
-Sehogy. Nem tudok vele semmit se csinálni, és nem is fáj....Voltaképpen nem is érzem..ott van még?-röhögtem fel.
-Ühüm itt van.-nézett be Noel a takaró alá.
-Jól van te kis felfedező.-simítottam ki a haját az arcából-Szólnál Anyunak, hogy felkeltem, és hogy jöjjön ide?
-Persze.-és ezzel kirohant.
 De utána rohantam volna, hogy addig csikizzem, ameddig rá nem unok..de nem lehetett. Most nem.
-Felkeltél? Épp időben.-mosolygott rám kedvesen anyu az ajtóból.
-Aha, mint látod. A doki mennyi morfiumot adott nekem?
-Miért?
-Mert egy, sokat aludtam, kettő hülyeséget álmodtam..
-Nem tudom kincsem. Mit szeretnél ma csinálni?
-Nem rég hívott Ádi és feljön filmezni. Ő unatkozik, és én is, ezért inkább együtt unatkozunk!-mosolyogtam rá, kicsit se boldogan.
-Na ez nagyon jó drágám!
-Mi a jó? Hogy nem tudok járni csak azokkal a bigyókkal? Vagy talán az, hogy unalom az egész életem?
-Jaj kicsim. Nem unalom az életed!
-Ja, akkor nem volt, amikor megsérültem...inkább unatkoztam volna aznap itthon, egyedül, egészségesen, mint most és így..
-Sajnos kicsim nincs időgépem, hogy ezt visszacsinálhassuk. Segítsek elkészülni?
-Mihez?
-Mikor jön Ádi?
-Őő köbö-pillantottam az órámra- Juj! fél óra múlva. Siessünk.

-Mizu Csipkerózsika?-állt a ajtómban Ádám.
-Mi? Te vagy a szőke herceg, aki megment egy tüskétől? A jótündérkeresztanya szerintem vak.-röhögtem fel-Na bejössz már? Vagy ott fogsz állni még órákig? Tőlem nyugodtan, csak a végén, még  teneked is ezeket a vackokat kell használnod.-böktem a mankók felé-Amúgy lementem volna hozzád ajtót nyitni, csak épp nem volt nálam a repülőszőnyegem.-néztem rá "bűnbánóan".
-Anyukád mindjárt hoz fel kaját.-terelte el a témát. Amit köszönök neki, mert ha tovább ostromlom magam, a végén még sírva fakadok.
-Na pont ezért szeretem ha vendégem van.
-Miért?-ült le az egyik babzsákfotelomba Ádi, majd felém fordult.
-Mert akkor több kaját kapok.-röhögtem fel.
-Gyerekek! Hoztam egy kis kólát és chipset.
-Köszi anyu.-szóltam oda neki, majd megpróbáltam feltápászkodni az ágyról, mire mindketten odapattantak hozzám.
-Héhé mit csinálsz? Megütöd magad!-karolta át a derekamat Ádi.
-Nyugi, attól még tudok járni. Itt vannak ezek is.-fogtam a mankókat a kezembe.
-Hova mész?-hagyta rá Ádi.
-Londonba. Szerinted? A babzsákfotelbe. Onnan kényelmesebb filmezni.

-Na, mit szeretnél nézni?-kérdezte végül Ádi, amikor már elhelyezkedtem a fotelben és anyu is otthagyott minket. 
-Őő nem tom. Nekem mindegy. Te?
-Most nincs filmezős hangulatom.-legyintett.
-Ja..már értelek. Azért jöttél át filmezni, mert nem szeretnél filmezni. Logikus.-röhögtem fel- Na akkor mit szeretnél csinálni, te szőke herceg?-cukkoltam.
-Van PlayStationod?-ámuldozott.
-Ja. Év elején mondtam is. Hol jártál te akkor?
-Épp azon gondolkozhattam, hogy milyen lenne az amikor nem pörögsz annyira.
-Mi?
-Hiperaktív vagy. Az látszik rajtad. És most, hogy nem tudsz ugrálni,mozogni, mert korlátozva vagy...még így is pörögsz.-röhögött fel, mire adtam neki egy zsibit-Hé ez mi volt? Á ez fáj.-röhögött tovább.
-Zsibi.
-Az úgy oké, de miért kaptam?
-Csak úgy. Megérdemelted.-néztem rá mosolyogva-Na játszunk?
-Őő mit?
-Barkochbát...szerinted? PlayStation.-mutattam a készülék felé, mire bekapcsolta.
Ádi nálunk maradt este 8-ig. Kicsit se zavarta, hogy sötét van, az se, hogy holnap suli és szinte semmilyen házija nincs kész. Vagyis elmondása szerint nincs is házi. Ilyenkor szoktam feltenni azt a kérdést, hogy osztálytársak vagyunk mi? Mert van egy rahedli házi, amit még én se csináltam meg. De nem is kell, mert erre a hétre kiírt az orvos. Haha. Bár szívesebben mennék suliba, mint ez. Nem, nem vagyok stréber! Ez tényleg olyan rossz, hogy ha lehet, akkor inkább a sulit választanám. Lefekvés előtt még beszéltem egy kicsit Emivel, majd lefeküdtem aludni. Ahhoz képest, hogy nem mozogtam, nagyon fáradt voltam. Úgyhogy jóééjt!:*

Október 11. szombat

Ennyi volt, kész vége. Jó, nem örökre vége, nincs vége az életemnek, de hogy hogy fogom magam kimagyarázni a többiek előtt, azt nem tudom. Péntek reggel, kicsit kómásan keltem, rossz előérzetem volt. De ezt rá fogtam arra, hogy biztosan izgulok. Legközelebb hallgatok a "női megérzés"emre. Olyan 11 órakor értünk Székesfehérvárra, mivel ott volt a táncverseny. Ott felhívtam Emit, aki nagyon aggódott értem. Nem szereti, ha autóval megy valaki hosszabb távon, mivel Em nagynénjének fél éve volt autóbalesete, és vagy 1 hónapig kómában volt. Ezért ha megyek valahova, 1 óránként hívogat, hogy jól vagyok-e. Nagyon édes gesztus tőle, hogy aggódik értem, csak egy kicsit kezd idegesítő lenni, hogy meg se tudom enni az ebédemet, mert nem hagy egy nyugodt percet sem nekem. De legalább elterelte a figyelmemet. Kiderült, hogy az én "Rómeóm"(Alex) megkereste Ádámot és megfenyegette, hogy hagyjon engem békén. Erre Ádám az arcába röhögött. Én is ezt tettem volna helyette. Ééés taps. Persze nem sokat értettek a körülöttük levők, mivel nem tudnak nagyon jól franciául, de Emi mondta, hogy Ádám lefordította utána az egészet. Ha 1 héttel korábban történt volna ez, akkor valószínűleg felhívtam volna Ádit és leordítottam volna, hogy mit képzel magáról, de most már inkább csak azért hívnám fel, hogy megköszönjem, hogy kiröhögte helyettem is. És abban a pillanatban jöttem rá arra, ami már Alexxel való kapcsolatunk eleje óta megfogalmazódott bennem, hogy én nem is szeretem őt. Párizsban még azért tetszett, mert olyan elérhetetlennek tűnt. De így most, hogy összejöttünk, rájöttem, hogy ez csak gyerekes látszat volt. Csak azért tetszett, mert jól nézett ki, menő volt és olyannak tartottam, akit soha se kaphatok meg. Ezt majd levezetem Alexnek hátha megérti. Már csak 2 szám volt előttem. Eléggé izgultam, mert ezzel a koreográfiával még sehol se léptem fel és van benne szaltó is, amitől eléggé rettegek, hogy el fogom rontani. Így is lett. Persze én csökönyös szamár ragaszkodtam a kéz nélkülihez. A produkcióm egyébként jól sikerült. A végén három chaîné forgás után jött egy sasszé majd az előre szaltó. A szaltó jól sikerült, csak a megérkezés nem. Mindenki felhuhogott amikor ráestem a bokámra, de mint akinek semmi baja nincs, felálltam és befejeztem a táncot. Szerencsére már csak egy forgás és a végpóz volt, úgyhogy megtapsoltak és megdicsértek, hogy egy ilyen esés után tudtam folytatni. Én már ennek nem örültem annyira, gyorsan odabicegtem anyumhoz. -Jaj kicsim nagyon ügyes voltál! Mondtam,hogy nem kellene bele az a szaltó! -Oké anya, most ezt hagyjuk. Hol a mentős sátor? -Ott.-mutatott a tömegen túlra.-Miért kérdezed?-nézett rám furán. -Mert szerintem kiment a bokám.-szóltam a kelleténél is nyugodtabban, bár belül ordítva káromkodtam, hogy hogyan lehetek ekkora barom. Már régebben is kiment a bokám, bár akkor nem fájt ennyire mint most. Ez a hátránya a táncosoknak. Igaz a vádlink erősödik, de a bokánk gyengül a sok megerőltetéstől. Anyum rám parancsolt, hogy üljek le, majd odahívta hozzánk a mentősöket egy hordággyal, hogy ne kelljen felkeljek. A doki megvizsgált, volt bent egy röntgen gép is a sátorban(de, hogy miért, azt nem tudom) majd egy nem éppen jó hírt közöltek velem. -Nagyon bátran viselkedett, hogy felkelt és folytatta a táncot, de ha lehet, akkor legközelebb ne. -Miért mi a baj? Már régebben is kiment a bokám.-legyintettem. -Na igen, de ez most súlyosabb. -Hogy érti, hogy súlyosabb?-a hangom már a kelleténél magasabban csengett. Kezdtem bepánikolni. -Bokaszalag szakadása van önnek. -Mi? Az nem lehet!-néztem a orvosra, majd anyura rémülten. -Nyugodjon meg! Ezt egy műtéttel rendbe lehet hozni. 7-8 hét a gyógyulási idő. -Műtét? Nem nem nem! Én hozzám ne nyúljanak! És mi az hogy 8 hét? Hiszen jövőhónapban lesz a döntő! Addig alig 4 hét!-kezdett fentebb emelkedni a hangom, úgyhogy anyum már sziszegett, hogy legyek illedelmesebb. Én illedelmes vagyok mindig, de akkor hogy legyek,amikor kiderül, hogy nem táncolhatok másfél hónapig?-És mit fogok mondani a többieknek? Hogy sérültem meg?-kérdeztem rémülten anyutól, amikor az orvos arrébb ment, hogy beszéljen gondolom a versenyvezetővel a hogylétemről. -Majd kitalálunk valamit.-láttam rajta, hogy próbál nyugodt maradni, de még ő se olyan jó színész, hogy el tudja rejteni rémületét. -Mégis mit mondjak? Hogy olyan béna vagyok, hogy úgy leestem a lépcsőről hogy elszakadt a bokaszalagom? Ezt még ők se fogják elhinni.-ráztam a fejem ingerülten, amikor meghallottam,hogy most lesz az eredményhirdetés, úgyhogy abbahagytam a bosszankodást és az orvosi sátor ajtaja felé néztem, mivel onnan jött a hang. -És most következzen az eredményhirdetés.-mondta egy fiatal lány, aki a versenyzőket konferálta fel. Elmondta a hastánc, a mazsorett és társastánc kategória győzteseit, majd jött a kortárs. Gondoltam, hogy nem leszek benne az első háromban az oltári nagy esésem miatt, de azért füleltem, hogy kik győztek le. A harmadik és a második versenyzőt láttam és rájöttem, hogy az egész verseny tuti bunda, mert sokkal rosszabbak voltak nálam. Majd amikor az elsőhöz értek, akkor elállt a lélegzetem. -Az első helyezett a 103-mas versenyzőnk. Han gratulálunk! Han megsérült a szaltó alatt ezért, most nem lehet itt. De mivel úgy gondolták a zsűrik és a versenyrendezők, hogy minden első helyezettnek ott kell lennie a döntőben, ezért a döntőt elhalasztjuk, így December 28-án lesz megrendezve Budapesten. Remélhetőleg addigra Han is felépül. Csak arra eszméltem fel a kábulatból, amikor anyu megragadta a karomat és elkezdett visongani. 2 és fél hónap alatt még akkor is felépülnék, ha el lenne törve mind 2 lábam. -Gratulálunk!-jött be a versenyigazgató egy aranykupával a kezében.-Reméljük részt tud majd venni a December 28-án megrendezett döntőnkön. -Köszönöm. Én is remélem.-mosolyogtam rá mint egy félőrült. Csak az volt a baj, hogy ezzel még semmi se oldódott meg. Mit fogok mondani az osztálytársaimnak? Már biztosan tudnak arról, hogy Hannek bokaszalag szakadása van, mivel előbb volt nálam egy riporter és meginterjúvolt, hogy pontosan hogy történt mindez. De jó! Tele lesz velem az internet. Ilyenkor szoktam örülni, hogy van egy "másik" életem. Bár már néhányan kezdenek gyanakodni, hogy az én nevem nem is Han és nem is így nézek ki igazából, mint a versenyeken. Hát az biztos, hogy nem így nézek ki mint a versenyeken, mert itt vörös a hajam és általában valamilyen maszkféle smink van rajtam. De ezek mind csak feltevések, úgyhogy nem vagyok veszélyben. Vagyis ezt mondják a szüleim...De nem értem rá tovább gondolkodni ezen, mivel Emi hívott. Gyorsan terjednek a hírek, úgy látom. -Hanna!-eléggé hangosan szólt a telefonba, úgyhogy kicsit arrébb tartottam a fülemtől a készüléket, bár a fülem még vagy fékpercig csengett utána.-Igaz az, amit a neten olvastam? Tényleg megsérültél? Mi történt?-sorolta nagyon gyorsan a kérdéseket és én meg se tudtam szólalni. -Először is nyugi van! Oké? Nekem szakadt el a bokaszalagom nem neked.-röhögtem fel, mert már nem tudtam mit kezdeni magammal. Sírtam volna, ordítoztam volna, belevertem volna a kezemet a falba, csak azzal az volt a gond, hogy a végén még az ujjaim is eltörnek. Ezért inkább csak röhögtem. Eléggé abszurdul vette ki magát ebben a szituban, de csak nevettem tovább. -Hanna...jól vagy?-kérdezte Em félve. -Persze, csak most eléggé ki vagyok borulva. -És ezért röhögsz? -Van ilyen. Majd beszélünk jó? Nemsokára megműtenek, úgyhogy összekel szednem magam. -Mi? Megműtenek?-kérdezte rémülten. -Nem Em, nem. Majd jön egy tündér, aki csak ráhint a varázspálcájával a bokámra és a bokaszalagom összeforr.-mondtam neki nyugodtan, mintha egy 5 évessel beszélnék. -Oké, oké készülődj. De mit mondjak a többieknek? -Mit mondanál? Han sérült meg nem Hanna. Majd valamit kitalálok, hogy hogyan sérültem meg Hannaként. Te csak ne mondj semmit senkinek se! Max a szüleidnek. Ők tudják, hogy ki vagyok.-és ezzel letettem. A mentősök betettek anyu kocsijába miután összeszedtük a cuccokat, majd visszaindultunk Szegedre. Amikor beértünk a kórházba, mindenki körülöttem sürgött forgott. Hát persze! Mivel még mindig Han voltam. Csak arra vagyok kíváncsi, hogy mi lesz írva a kórlapomra.
A műtétre elaltattak (szerencsére), úgyhogy csak arra emlékeztem, hogy a lábam irtóra fáj. Azt mondták az orvosok, hogy egyhetes fekvő gipszet kapok, és majd menjünk, vagyis vigyenek vissza jövő hét pénteken.
De jó! Pont ez hiányzott nekem! Azt mondta a doki, hogy lehet hogy a teljes gyógyulás beletelik vagy fél évbe! De lehet, hogy többe! Én csak annyit kérdeztem, hogy 2 és fél hónap múlva levő táncversenyen részt vehetek-e, erre meg csak röhögve azt mondta, ha nézőként akarok ott lenni. Hát kösz! Igazán megnyugtató mondhatom...kicsit több együtt érzést emberek!!
Este 10re értünk anyuékkal haza, és reggel délben keltem fel kócosan, büdösen, és úgy éreztem magam, mintha egy zombi lennék. Azt hittem, hogy ez csak egy rossz álom volt, de nem. A lábamon ott volt az a bazinagy gipsz, és nem tehettem ellene semmit se! Szerencsémre anyum éppen akkor nyitott be, amikor ki terveztem menni a WC-re, mert úgy éreztem, mintha 10 liter vizet ittam volna meg az elmúlt öt percben. Segített felállítani és a kezembe nyomott két mankót, én meg néztem mint egy idióta.
-Ez mi?
-Mankó.
-Na ne mondd! Azt hittem, hogy egy eccavú...télleg' szeretnék egy eccavút!-csillant fel a szemem.
-Most egyelőre tanulj meg ezekkel járni és utána majd megbeszéljük, hogy mit szívtál.-mondta halál nyugodtan. Én meg erre felröhögtem.
-Egyébként tudok ezzel járni..-vettem a kezembe és elindultam a mosdó felé.
-Tényleg? Hogy hogy?
-A suliban volt egy mozgássérült csákó, aki előadást tartott és ki lehetett próbálni milyen kerekesszékkel és mankóval járni. Most jól jött...Bár a széknek jobban örültem volna.
-Azzal kevésbé férsz el, ugye azt tudod?
-Azzal kényelmesebb menni, ugye azt tudod?-kérdeztem vissza vigyorogva.
-Na mész már?-sürgetett.
-Persze persze.-és kislisszoltam a szobából, nehogy eltaláljon valamivel. Bár ha ő megdob egy párnával, akkor én visszadobok a mankóval. Ez jóval fájdalmasabb. Csak akkor az a gáz, hogy elesek...
Mire visszaértem frissen, kevésbé visszataszítóan Emit találtam a szobámban.
-Jaj te szegény! Várj segítek!!-rohant oda hozzám, de leráztam. Nem szeretem, ha másokra vagyok szorulva.
-Em nyugi! Jól vagyok! Nem kell segítened! Édes vagy, de tudod milyen vagyok.
-Csökönyös, mint egy szamár.-nézet rám szomorúan.
-Pontosan. És most ha lehet, ne álljunk itt, mert eléggé kényelmetlen.
-Oké oké, gyere, és mesélj el mindent!
Ééés elmeséltem. Ééés megmutattam a videót, amit utána fel is töltöttem a blogomra egy képpel és egy leírással:
"Hát igen. Mint már hallottátok, a tegnapi versenyen akkorát estem, hogy elszakadt a bokaszalagom, és lehetséges, hogy nem fogok tudni részt venni a döntőn. De mindent megteszek, hogy felépüljek, és akkor is ott leszek, ha mankóval kell táncoljak! :) "

Mivel bekapcsoltam a gépem a skype automatikusan bejelentkezett és láttam, hogy a többiek fent vannak. Gyors kiakartam lépni, mert most nem hiányzott a velük való társalgás, de nem sikerült. Roli rám írt, hogy nálam van-e Emi, Alex rám írt, hogy beszélni akar velem kettőnkről, a lányok rám írtak, hogy tudom-e, hogy Hannak balesete volt(ha tudnák miket tudok én...) és Ádi rám írt, hogy jobban vagyok-e és, hogy mikor tudok menni segíteni anyukája óráján, mert az unokatesója, akit megkért, hogy segítsen, valami förtelmes. Elindítottam egy konferenciahívást, és mindenkit bevontam, kivéve Alexet. Rá most nincs szükségem. Megkértem, hogy várjon egy kicsit majd elkezdtem a mondandómat a webkamerába.
-Na sziasztok!
-Hali...miért kapcsoltál konferenciát?-értetlenkedett Timi.
-Szia Emi!-köszönt barátnőjének Roli, mire Emi dobott egy puszit neki. Nyáalasan romantikus kapcsolat. Yuppi...
-Na szooval beszámolóm van nektek. És azt akartam, hogy tőlem tudjátok meg.
-Mi? Elmondod nekik?-Kiment a képből Emi és tátogva kérdezte tőlem.Én csak lelegyintettem, hogy ne hülyüljön már, azért ennyire idióta én se vagyok.
-Tegnap nagy betegen, amúgy már jobban vagyok betegséget illetően...egyébként meg lezúgtam a lépcsőn és úgy ráestem a bokámra, hogy bokaszalag szakadásom lett.
-Juj de ugye jól vagy?-nézet rám szomorúan Móni.
-Persze, már jobban. Tegnap megműtöttek, és most egy hétig fekvőgipsz van rajtam, úgyhogy otthon csövelhetek.-ráztam a fejem elkeseredetten.
-De jó neked!-nézett rám irigykedve Márk.
-Hát..nem egészen, mert baromira fáj, és vagy 8 hét, mire úgy ahogy begyógyul.
-Amúgy képzeld!!-csillant fel a szeme Marának-Hannek is bokaszalag szakadása lett tegnap!
-Aha ez csodálatos. Most épp nem érdekel egy híresség se.
-De fura! Pont ugyanazon a napon lett mindkettőtöknek, ugyanaz a baja..-szólt oda gyanakodva Ádám.
-Ja van ilyen..kicsi a világ..De most megyek. Pihennem kell. Majd beszélünk. Sziasztok!-mosolyogtam rájuk, majd kiléptem.
-Hé! Mi lesz Alexxel? Ő most vár rád!
-Hadd várjon!-röhögtem fel kellemetlenül- Most pont nem hiányzik ez nekem.
-Akkor mit szeretnél csinálni?
-Ugráló várazni?-csillant fel a szemem.
-Őő...van valami olyan, ami ülve végezhető?
-Ajj...fagyi evés?
-Oké, mindjárt jövök.
A nap további részét végig beszélgettük. Ez hiányzott nekem. Megnyugtatott, hogy van végre valaki, akinek kiönthetem a szívem. Oké, ott van a családom, de ők mégsem olyanok, mint egy legjobb barátnő. Ez kellett nekem.

Október 9. csütörtök

Reggel Emi ébresztett, vagyis a telefonom, mivel hívott. 7:55-öt mutatott az óra, ami azt jelentette, hogy tuti hogy nem érek be az első órára, főleg nem ilyen szélben. Úgyhogy jöhetett a B terv. Anya szerencsére otthon volt még, úgyhogy szóltam neki, hogy akkor kérjünk mára is kikérőt az orvostól. Holnap se fogok menni suliba, mivel megyek táncversenyre.
Gyors dobtam Eminek egy üzit, hogy majd jöjjön át suli után. Így is tett.
-De most komolyan, mi történt tegnap? Nem is voltál fent utána!
-Van telefonom...és szól, ha hív valaki..látod! Most is hívnak.-mondtam fapofával.
-És nem veszed fel?-kérdezte Emi miután már majdnem lement a szám fele.
-Ja télleg'-néztem fel a bambulásból- Tessék?
-Szia. Ádi vagyok.
-Öhm szia.-kicsit rekedtebb hangon szóltam bele, mégis csak beteg lennék, vagy mi..
-Gondoltam hívlak, hogy hogy vagy, meg minden..
-Hát eléggé rosszul vagyok, és sajnos holnap nem fogok tudni menni segíteni. Úgy sajnálom.
-Nincs baj, pont azért hívlak, hogy akkor beszervezek mást.
-Mi? Ki mást?-kérdeztem meglepetten, majd Emi a lábamra csapott, hogy térjek vissza a betegségbe, mert le fogok bukni.
-Csak az egyik ismerősömet.
-Ahaa értem..akkor majd még beszélünk.
-Jaja..jobbulást. Ugye hétfőn már jössz?
-Igen, addigra remélem jobban leszek. 
-Szia.
-Szia.-és letettem.
-Na ez mi volt?-kérdezte Em furán.
-Mi mi volt?-értetlenkedtem.
-Hát ez a sóhaj.
-Milyen sóhaj?
-A végén, hogy szia uhh-sóhatás szerű hangot adott ki.
-Hát megkönnyebbültem-füllentettem. Még az kellett volna, hogy rájöjjön, hogy talán még egy irinyó-pirinyót érzek valamit Ádi iránt...de csak ennyi. Nem több.Csak annyi, ha vele vagyok hevesebben ver a szívem, meg ilyenek. Az meg lehet, hogy szívbajos vagyok nem?
-Na szóval ott tartottunk, hogy mi volt tegnap?
-Mi lett volna? Táncoltunk és kész.
-Aha..nem is próbálkozott be?-fürkészett gyanakodva.
-Miért tette volna? Hé! Te tudsz valamit?-kérdeztem hitetlenkedve- Mondott valamit rólam? 
-Miért érdekel téged, amikor barátod van?-húzta fel az egyik szemöldökét.
-Csak azért, mert barátok vagyunk, és nem akarom, hogy ez tönkre mennyen köztünk..-hárítottam.
-Aha.. Fura vagy nekem.
-Há' oszt mér'?-bandzsítottam rá, mire mindketten röhögésben törtünk ki.
Utána már szerencsére elterelődött a beszélgetés mára, mint például arra, hogy Alex keresett és mivel nem talált sírva fakadt(?). Néztem Emire, hogy ez most komoly? Ilyen tökös az én francia barátom? Úgy látszik már nem sokáig lesz az..Eléggé ramatyul állnak a dolgok köztünk, és amúgy is nem sokára vissza megy Párizsba, úgyhogy amúgy se lett volna hosszabb távú a kapcsolatunk. Jól elvoltunk és ennyi. Szerencsére nem történt köztünk semmi komoly, úgyhogy nyugodt szívvel fogom útjára bocsájtani az én francia hódolómat. 

Este még bekészítettem a holnapi fellépőrucimat, mivel korán indulunk és akkor már nem lesz időm bepakolni. 
Sikerült egy egész jó esős képet csinálnom:
Oké, kissé rövid az a ruha, de jó idő volt, ahhoz képest, hogy esett.

Október 8. szerda

Ez a nap is eljött... nem, nem szakítottunk, de átbeszéltük az egész kapcsolatunkat, ami nem volt sok, tekintve, hogy csak 2 hete járunk, de azért megtettük. Megegyeztünk, hogy mostantól minden egyes problémánkat elmondjuk a másiknak, még a legkisebbet is pl, hogy pisilnem kell. Jó, ezt a pontot lehet, hogy kifogom hagyni, de a többit betartom..Tényleg nem volt ez így jó, hogy van egy barátom, közben meg azt se tudom, hogy mit mondjak el neki, és mit ne, mivel félek, hogy rosszul sül el.
Ma reggel ugye Alexxel jöttem suliba, mivel reggel beállított hozzánk, hogy most akar beszélni..Hát mondom oké..Így kicsit késve érkeztem, de szerencsére nem volt ma matek tanár, úgyhogy a helyettes kicsit később jött be.
-Hé! Figyu már Hanna..most akkor ti, hogy vagytok Alexxel? Mármint izé..-hebegett Ádi.
-De édi vagy, amikor nem tudod kifejezni magad-mondtam, mire Ádi kicsit elpirult. Oda fordultam hátra hozzá a székemmel, hogy jobban szemügyre vegyem mi van vele. Mindig is olyannak tartottam, aki tökre laza, nem ijeszti meg semmilyen szitu, de ez most meglepett. De mivel, olyan hiperszuper rendi vagyok, nem tettem szóvá..
-Jaj de tudod, hogy értem..
-Miért kérdezed amúgy?
-Ja, mert ugye még régebben mondtad, hogy kéne valamilyen munka, de sehol se találsz-kezdett neki, miközben folyamatosan bólogattam-az anyukámnak kellene segítő a tánciskolájába. Arra gondoltam jöhetnél, mivel múltkor is tök jól érezted magad, és amúgy is értesz hozzá..szóval lenne...-be se tudta fejezni, mert felálltam és a nyakába ugrottam. A többiek meg füttyögve nézték a szeretetrohamomat- Akkor ezt igennek vehetem?
-Hát persze..amúgy mi köze van ehhez Alexnek?-kérdeztem meglepődve.
-Ja, csak, hogy nem tudom, hogy mennyire örülne neki ha...
-Ezzel ne törődj!-szakítottam félbe-Nem ellenezheti..-mosolyogtam rá önfeledtem, mikor bejött a fizika tanár. 
-Gyerekek! Mivel a következő óra úgyis fizika, most egyenleteket fogunk megoldani.-mondta, mire sóhajtva kivettem a felszerelésemet. És elkezdődött a szenvedés.
Délután 5-kor kezdődött a táncpróba, úgyhogy fél órával hamarabb bementem, hogy megbeszéljem a részleteket Ádi anyukájával.
-Az lenne a dolgod, hogy azt a sort, amit megmutatok nekik, te is csináld előttük, hogy lássák a példát, miközben én kijavítom őket. Majd ha megjegyezték, akkor meg te is jöhetsz javítgatni őket.
-Oké..és ki lesz a párom?
-Én-Ádám a hátam mögül súgta a fülembe, mire felugrottam.
-Ezt megbánod-tértem észhez, és ütöttem ahogy bírtam. Persze Ildikó (Ádi anyukája) végig röhögte a bírkózásunkat, ami nem tartott kb csak 1 percig, mivel Ádám erősebb mint én, úgyhogy simán lenyomott a földre.
-Hé! Lányokra vigyázni!-éppen a hasamon feküdtem, és úgy nyomott le a kezével.
-Megígéred, hogy nem kezdesz el többet ütögetni?
-Ezt nem lehet megígérni..ha megérdemled kapsz-nevettem mire megszorította a kezemet.
-Jólvannnaa má'-ordítottam rá- Csak akkor ha nem ijesztgetsz!
-Ezt nem tudom megígérni.
-Ajj már, engedj már el-ütöttem a szabad kezemmel, amikor gyerekzsivajt hallottam. Gondolom Ádi is meghallotta, úgyhogy felállított, mivel nemsokára kezdődött a próba.
-Ildikó néni! Tessék minket bemutatni!-szólt az egyik kölyök.
-Szóval-köszörülte meg a torkát- Ugye Ádámot, a fiamat már ismeritek-nézett rá, miközben észrevettem a lányok szerelmes pillantásait- Ő pedig itt Hanna..-igen, eddig jutott, mivel Ildikó se tudta, hogy én mi vagyok neki. De jó! Kezdhetünk bele a magyarázkodásba.
-Ő itt a barátom..szinte a húgom-mosolygott rám szélesen Ádi, mire megfeszültem...a húga? Hát, ha én ilyen szerelmes lettem volna a bátyámba (aki ugye nincs) mint belé régen...Már rég pszichológushoz küldtek volna..
Mint láttam a lányok, ugye akik csak olyan 10 évesek lehetnek, megkönnyebbültek, hogy nem vagyok a barátnője. Nem hibáztatom őket..Ádiba nem nehéz beleesni. Ezt már én is megtapasztaltam.. Az igaz, hogy az esélyük egyenlő a nullával, de nem akartam őket elkeseríteni.
-Hanna fogja Ádival megmutatni a táncsort, amit le kell másolnotok.-mire kimondta a lányok közt zúgolódás tört ki. Látszott rajtuk, hogy nagyon akartak Ádámmal táncolni. Bár eléggé röhejesen nézett volna ki, mivel Ádi kb 185 centi, a legtöbb kölök pedig alig éri el a 130-at.
A táncpróba után Ildikó odahívott hozzá, és adott x összeget a mai próbáért. Azt mondta, hogy menjek pénteken is, mivel akkor tart ilyen kicsiknek próbát. 
Összeszedtem a cuccomat és már azt hittem, hogy egyedül maradtam a teremben, amikor Ádi megszólalt.
-Nagyon ügyi voltál. A legtöbb kicsi csodálattal, bár inkább irigykedve nézett.
-Nem is tudod miért..-vetettem oda, mire furcsán nézett rám.
-Miért akkor?-jött közelebb, és gondolom meg akart csikizni, mert általában akkor szokott ilyen sunyin közeledni.
-Semmi-röhögtem fel, és próbáltam elfutni, de nemigen sikerült, mert egy lépéssel előttem termett.

-Na hazakísérjelek?-kérdezte, amikor a földön feküdtünk kifáradva.
-Oké, csak még pihizzünk egy kicsit.
-Na, és ilyenkor mondd azt, hogy nem vagyok elég jó!
-Én még sosem kételkedtem a képességeidben, mester!-mosolyogtam rá. 

Ádi kicsit fentebb könyökölt és így felettem tornyosult, és elkezdett közeledni hozzám, miközben felváltva nézett a szemebe és a számra. Nagyon megijedtem, úgyhogy az egyik kezemmel beleböktem az oldalába, mire felugrottam és berohantam az öltözőbe.

-Kint találkozunk! 10 perc múlva elkészülök.-ordítottam vissza a vállam felett. Ádit pedig ott hagytam.

Kicsivel hamarabb kész lettem, úgyhogy leültem a házuk előtti lépcsőre.(a táncterem be van építve a házba)

Megnéztem a telefonomat, hogy elüssem az időt, amíg Ádira várok. 2 nem fogadott hívásom érkezett, az egyik anyutól, a másik Alextől. Már éppen el akartam rakni, amikor megszólalt.

-Szia picim, hol vagy? Már kerestelek.-szólalt meg Alex hangja a telefonomban.

-Segítek Ádám mamájának.

-Miben és miért?-kérdezte ingerülten.

-Mert nekem kell pénz, neki meg kell táncossegéd.

-Aha értem. De még mindig nem értem, hogy miért vagy jóban Ádám anyjával..

-Mert már régebben is találkoztunk.-mondtam, de máris megbántam. Ezt nem kellett volna. Alex eléggé féltékeny típus. Mindene felhúzza a vizet, és ha valami nem úgy történik, ahogy ő akarja, akkor itt a világvége. Irányítás mániás..de az én irányításmániásom..

-Mikor régebben? És miért? Hanna! válaszolj!

-Holnap beszélünk, most mennem kell..Szia puszi, és nyugi.

-Na mi történt? Miért vagy ilyen falfehér?-kérdezte Ádám, amikor hátrafordultam, mert meghallottam a lépteit.

-Áá semmi..-legyintettem mire megfogta a kezem és felsegített. 

Ott álltunk egymás előtt, egymás szemébe nézve. Még romantikus is lehetett volna, ha nem rólam van szó. De mivel rólam és mivel éppen van barátom, ezért elmaradt a romantika. Mintha Ádi is erre gondolt volna, összenéztünk, majd nem tudtunk mit csinálni, ezért elröhögtük magunkat.

A mai nap is jól sikerült...Alex dühkitörése elmaradhatott volna, de majd csak kialussza.

És a képek sem maradhatnak el...

Hajni :)

Ádiii:D

 

Moi