Október 13. hétfő

Egy jó dolog van a balesetben...hogy nem kell menni suliba! Úgy ahogy boldogan keltem fel reggel 9-kor, amikor megszólalt a telefonom. Emiék érdeklődtek, hogy hogy vagyok. Most mit mondhattam volna?Kitűnően? Tökéletesen? Ez életem legjobb bokaszalag szakadása? Egy frászt! Mondtam, hogy nem fáj semmim és ennyi. Nem fogok hazudni. Elegem van ebből az egészből, de próbálom pozitívan felfogni amit csak lehet. Ezzel csupán az a gáz, hogy nemigen van ebben az én balesetemben pozitív dolog. Talán annyi, hogy nem kell suliba mennem egy ideig, ágyba hozzák a kaját, ééés úgy kb ennyi. Nem ugrálhatok, szaladhatok, táncolhatok sőt, még fel sem állhatok! Pedig én mindig egy olyan ember voltam, aki meg sem áll, mindig mozgásban van. És most mi van? Ülök, fekszek, ülök, fekszek, és ha ki kell mennem mosdóba, akkor a mankóval ügyetlenkedem. De szép is az élet! Szóval így telt a reggelem.
Felmentem Facebookra, és egy üzenet várt. Mondhatnám, „Már csak ez hiányzott!”. Természetesen Alex írt, hogy beszéljünk már, mert ideges és nem tudja, hogy mi bajom. Na akkor ma ezt kell majd elintéznem. Addig is filmezek inkább. Ez is egy jó dolog! Filmmaratont tarthatok. Na hagyjuk az önsajnáltatást, és lássunk neki. Délután átjöttek a lányok, hogy megnézzék, hogy vagyok. Ez kedves volt tőlük. Azért a laptopomat és a táncos cuccokat elpakoltattam anyummal, nehogy találjanak valamit. Még ott voltak, amikor Tami látta az ablakon keresztül, hogy Alex közeledik a házunk felé. Most már nem halaszthatom, úgyhogy a lányokat leküldtem anyumhoz, hogy majd ha Alex elmegy, jöjjenek vissza. -Szia!-köszöntött Alex franciául, de most magyarul fogom leírni, mert így sokkal könnyebb nekem. -Szia! -Mi történt veled?-ijedt meg, amikor meglátta a gipszemet. -Bokaszalag szakadásom volt a minap, ezért nem mozdulhatok. -Úristen! És miért nem szóltál? -Minek szóltam volna? Fasírtban voltunk. -És? -Nem szeretném, ha sajnálatból békülnél ki velem. -Akkor nem szeretnél kibékülni? -De, csak mint barátok. Úgy érzem, most nem tenne jót egy kapcsolat nekem. Ez így nekem túl sok. De egy igaz barát sokat segítene.-néztem rá, hátha felfogja, hogy rácélzok. -Szóval akkor maradjunk barátok?-csillant fel a szeme. -Igen, ha ez így megoldható.-mosolyogtam rá. Oké, ez így eléggé sportszerűtlennek tűnhet, hogy a szakításunkat ráfogom a balesetre, de próbálom a legjobbat kihozni belőle. Miután Alex elment, a lányok feljöttek és elmeséltem nekik, mi történt. -Akkor ez most azt jelenti, hogy Alex szabad?-kérdezte Móni boldogan. -Őö ja.-néztem rá furán. Én szakítok vele, ő meg erre lecsapna rá? Mi? Oké, nem volt az a nagyon nagy szerelem, de akkor is! Ez mi már?-Ha éppen azon gondolkozol, hogy összejönnél vele, akkor vedd számításba, hogy nemsokára visszamegy Párizsba.
-Ajj ez milyen már?-szomorkodott Timi. -Mi milyen már?-érdeklődtem, mivel már elvesztettem a fonalat. -Az, hogy szakítottatok. -Én akartam szakítani, szóval semmilyen. -Ja akkor jó.-mosolygott rám. Kicsit fura lány, az már biztos. Még maradtak egy kicsit beszélgetni, de 1 óra elteltével hazamentek, mert nekik holnap suli. Én pedig mentem olvasni. Még a múlthéten elkezdtem J.R. Ward Fekete Tőr Testvériség című könyvsorozatának első részét, és valami fantasztikus! Pont erre a kikapcsolódásra van szükségem. Jóéjt!^^

Szeptember 29. hétfő

Rég vesztem már össze valakivel...most sikerült.

Reggel jó hangulattal keltem fel, mert ma nem irtunk dogát, és elmaradt az utolsó két óra, szóval egy laza 5 órás nappal kezdeni a hetet nem egy megerőltető feladat. Alexxel szoktam mostanában suliba jönni, szóval csak gyors ledobtam a táskám a terembe és átmentem az ő osztályába. Egész jó fejek ott a srácok. Megismerkedtem a lányokkal is, és egész jól kijövök velük. Elhívtak magukkal suli után fagyizni. :3

Csöngettek, úgyhogy gyorsan átrohantam a termünkbe, abban bízva, hogy még nem ért be tanár. Szerencsére még nem, úgyhogy leültem a padomba és előpakoltam a cuccaimat.

-Hanna kisasszony!-szólt a tanár, aki éppen akkor ért be a terembe.- Megkérhetném rá, hogy csöngetés után ne rohangáljon a folyosón? Egyébként is, miért volt odakint?-már épp mondtam volna valamit, amikor Ádi megszólalt a hátam mögül.

-A túlvilágon volt-mondta szúrósan mire az egész osztály felröhögött.

-Mi bajod van?-fordultam hátra hozzá, amikor a tanár előre ment a tanári asztalhoz.

-Mi lenne? Csak jó kedvem van.-mosolygott rám.

-Legyen, csak ha lehet, akkor távolabb tőlem. Kösz.-mosolyogtam vissza rá gúnyosan...velem csak ne szórakozzon!

Szünetekben Emivel szoktam lenni, hogy azért ne hagyjam mindig magára. A téma már megint ugyanaz volt. A Fall Out Boy-nak lesz egy koncertje Magyarországon a nyáron és arra szeretnénk elmenni, és arra kéne valahogyan pénzt szerezni, de még nem tudjuk, hogy hogy.

Órák után kimentem az udvarra, hogy megvárjam Alexékat, amikor Emi és a fiúk kijöttek az ajtón.

-Hé Han! Jössz velünk?-kiabált nekem Emi.

-Hagyjad..úgyis a csigaevővel megy..-szólt halkan Ádi, de mivel nem vagyok süket, ezért meghallottam.

-Mi bajod van Ádám?-mentem oda közelebb hozzájuk.

-Ááá semmi.-legyintett.

-Ja látom..na halljam!-néztem a szemébe.

-Úgy értem semmi olyan, ami rád tartozna.-röhögött erőltetetten a képembe.

-Nevetségesen viselkedsz ugye tudod? Mi bajod van velem?

-Mondom, hogy semmi.

-Csak ezt tudod mondani, hogy semmi?

-Te meg csak azzal a féreggel tudsz lenni?-kérdezte, miközben egyre nagyobb lett körülöttünk a tömeg. Hát igen, ha vita van, arra mindenki kíváncsi..

-Milyen féreggel, ha? Komolyan nem értelek.

-Én se téged..-és azzal elsétált.

-Mi az kicsim?Minden rendben?-kérdezte Alex, amikor odaértek hozzánk.

-Aha..menjünk-sóhajtottam és próbáltam visszafojtani a könnyeimet.

A délután további része egyébként klasszul telt, de egész végig az járt a fejemben, amit Ádám mondott, hogy nem ért engem. Mért ne értene? Ez meghülyült. Emi nincs fent, hogy megdumálhassam vele, hogy ez mi volt, mással pedig nem tudom. Még Alexxel sem. Pedig nem erre való egy barát? Úgy látszik nem. Már megint egyedül vagyok...

Szeptember 15. hétfő

Egy boldog nap. Nem történt semmi eget rengető, ami megváltoztatná az egész életem, nem is arról van szó, hogy észre vett a szőke, illetve barna herceg, csak simán jó napom volt. Hogy miért? Az most kiderül...
Reggel egész jó kedvem volt a hétvége miatt. A suliban az első 5 óráig nem történt semmi. Az ebéd szünetben  lent voltunk az udvaron. (van három pad összetolva és ott szoktunk ülni) Nagyban beszélgettem Ádámmal, amikor vinnyogást hallottam.
-Ádám, beszélhetnénk?-mondta a hercegnő bájos hangon.
-Itt vagyok, mondd-szólt oda, nem túl barátságosan Ádi.
-Nem tartozik a többiekre.-lenézőn nézett...rám.
-Nincsenek titkaink egymás előtt-a titok szónál kissé begörcsöltem, de mivel nem igazán rólam volt szó, ezért tovább figyeltem az eseményeket.
-A hétvégéről lenne szó...-gondoltam, most jön az a rész, amikor elkezd visongani, hogy miért nem maradt ott vele, meg stb...de nem - nagyon jól éreztük magukat a lányokkal, máskor is mehetnénk, arra gondoltam.-villantotta meg a "pasit akarok" mosolyát.
-Jól éreztétek magatokat? Jó volt ott álldogálni 2 órán keresztül?-röhögött Isti, de annyira, hogy lefordult a padról. Hirtelen mindenki elkezdett röhögni, tőlünk zengett az udvar.
Fruzsi meg csak ott állt, és nem tudta, hogy mit csináljon.
-Jaj, de attól még jó volt..csak kár, hogy nem maradtál még kicsit Ádi.
-Aha...volt jobb dolgom is-mosolygott rá felhúzott szemöldökkel.
-És mi volt az a jobb dolog? Netán randid volt?-röhögött erőltetetten.
-Ő..igen. Mondhatjuk annak is-szólalt meg mosolyogva pár másodperc múlva, nekem meg a szívem elkezdett vadul kalapálni. Vajon rám gondolt? Vagy csak azért mondta, hogy felidegesítse? Gondolom csak azért. Végül is sikerült neki, mert Fruzsi sarkon fordult és eltipegett.
-Hallod ez nagy volt-röhögött Tomi.
-Am télleg randid volt?-kérdezte szájtátva Mimi.
-Nem-gondolta át Ádi-csak Hannával beszélgettünk-mivel épp mellette ültem, átkarolt és megszorongatott.
-Hé hé eressz el, megfulladok-szólaltam meg röhögve, amikor már tényleg alig kaptam levegőt.
-Oké, bocs-mosolygott kedvesen.
Ezt az esetet Emivel hazafele kitárgyaltuk. Úgy látszik Ádámnak csak egy barát vagyok. Végül is ez is jobb mint a semmi.
Otthon tanulás után felnéztem netre, de mivel nem láttam semmi érdekeset, ezért inkább el kezdtem olvasni a Zabhegyezőt J. D. Salingertől.

Szeptember 8. hétfő

Hihetetlen nap!! El sem hiszem! Na kezdem az elejéről... Reggel nyugisan felkeltem, meghallgattam a kedvenc Fall Out Boy számaimat készülődés közben. Amikor a terembe értem, a nyugis jelzőt felváltja "áá ezt nem hiszem el!!" A padom melletti padban egy lány ült. Az a lány, aki az első általánosomban a legjobb barátnőm volt. Igen, ő Emily. Emi észrevette, hogy valaki nézi, úgyhogy felnézett a könyvből,amit olvasott és rám nézett. Egy tized másodperc alatt leesett neki, hogy ki vagyok és visítva a nyakamba ugrott. A többiek csak néztek, hogy mi bajunk van, végül Roli szólalt meg. -Miről maradtam le? -Srácok ő itt Hanna a legjobb barátnőm volt még 4 éve,de el kellett költöznie-lihegett Emi az ugrálástól kifáradva. -Ahaa-esett le a többieknek, hogy mi van. A nap további részében csak Emivel voltam. Ebédszünetben oda jöttek a fiúk hozzánk, de mivel nem akarták hallgatni lányos csevejünket, ezért inkább magunkra hagytak. Egyébként Emi elmesélte, hogy miután elmentem eléggé egyedül érezte magát. Nagyon rossz volt neki az a két év, mint ahogyan nekem is. Ballagása után az anyukája bejelentette, hogy Szegedre kötöznek, mivel Emi apuja itt kapott munkát. Eleinte nagyon ellenezte, vagy 2 hónapig nem beszélt senkivel sem, majd szeptemberben megismerkedett Rolival. Ő észhez térítette, majd összejöttek. Én is elmeséltem, hogy mennyi helyen jártam, de sehol se maradtunk sok ideig. Azt még ő se tudja, hogy én vagyok Han. El akartam neki mondani vagy többszázszor,de féltem. Féltem, ha megtudja máshogy fog velem viselkedni, vagy örökre megharagszik rám. De most már el kell neki mondanom. De nem most, amikor újra "egymásra találtunk". Most egyenlőre be kell pótolnunk 4 évet.
Amikor hazaértem mindent elmeséltem anyumnak. Természetesen ő is örült neki, rögtön felhívta Emi anyukáját, Évát. Ők is jóban voltak, akár csak a lányaik. Felmentem a szobába megcsináltam a házim, majd Emivel videóchateltem.

Szeptember 1. hétfő

Első nap az új iskolában. Persze, hogy izgatottan keltem..ki ne kelne úgy, ha már megint(!!) új suliba kell mennie? Oké...jó dolog az, hogy híresség lehetek és közben lehet valódi életem...de úgy, hogy legyen, ha állandóan költözünk? Ez már a 3. ország, ahol lakom...remélem, hogy a gimit kijárhatom itt, mert ha nem, nem tudom mit csinálok..ennél még magántanulónak is jobb lenni..nem? Örülök azért, hogy ebbe a gimibe bekerültem, mivel már kiskoromban erről a suliról álmodoztam, hogy majd egyszer idejárok..de aztán elérhetetlenné vált, mivel elköltöztünk. De mivel, hogy újra Szegedre kerültem, így gyorsan felvételiztem a Szent István Gimibe.

Reggel 8-ra kellett bemennem a titkárságra, ahol megismerkedtem az ofőmmel. Somogyi Bálintnak hívják, nagyon kedves tanár. Aztán bevezetett az osztályba..De utálok új lenni!! Mindenki fürkészve méregetett, amikor beléptem az osztályba az ofővel. Bálint bá' elmondta, hogy ki vagyok, honnan jöttem meg stb. Egyébként az osztályterem furi volt, mert egyszemélyes padok voltak, és egy osztályba csak 16-an jártak (azért kerülhettem be 16-ként, mert egy srác kibukott, s így lett egy szabad hely nekem) Egyébként az osztálytársaim szimpinek tűntek, de a nap folyamán egy osztálytársam se jött oda hozzám. :( Amikor hazaértem eléggé kimerült voltam. Még mindig nem tudom megszokni azt az érzést, hogy egyedül vagyok. Pedig nem ez az első alkalom. Az első általános suliban,ahova jártam, ott voltak barátaim, szerettek. De mivel elköltöztünk más kontinensre(!!)nem igazán tudtam velük tartani a kapcsolatot. A második általános sulim az egy rémálom volt..csak 2 évig voltam ott, mivel hetedik-nyolcadikba kerültem oda, de az is elég volt..Az előző gimim is okés volt. Volt egy srác akivel egész jól kijöttem, de ahelyett,hogy lett volna köztünk valamiféle kapcsolat,inkább lett köztünk egy oceán. Egyébkén van jó is abban, hogy ilyen sok helyen éltem. Pl tudok egy csomó nyelven:magyarul(természetesen), angolul, németül és franciául, majdhogynem anyanyelvi szinten. És legalább világot láttam a költözések során..de nincs olyan szoros baráti kapcsolatom senkivel sem. Otthon bepakoltam másnapra, majd felnéztem netre. Senki se jelölt ismerősnek a közösségin. Sóhajtva becsuktam a laptopom, és próbáltam belemerülni Hemingway csodálatos írásába.