Első nap az új iskolában. Persze, hogy izgatottan keltem..ki ne kelne úgy, ha már megint(!!) új suliba kell mennie? Oké...jó dolog az, hogy híresség lehetek és közben lehet valódi életem...de úgy, hogy legyen, ha állandóan költözünk? Ez már a 3. ország, ahol lakom...remélem, hogy a gimit kijárhatom itt, mert ha nem, nem tudom mit csinálok..ennél még magántanulónak is jobb lenni..nem? Örülök azért, hogy ebbe a gimibe bekerültem, mivel már kiskoromban erről a suliról álmodoztam, hogy majd egyszer idejárok..de aztán elérhetetlenné vált, mivel elköltöztünk. De mivel, hogy újra Szegedre kerültem, így gyorsan felvételiztem a Szent István Gimibe.
Reggel 8-ra kellett bemennem a titkárságra, ahol megismerkedtem az ofőmmel. Somogyi Bálintnak hívják, nagyon kedves tanár. Aztán bevezetett az osztályba..De utálok új lenni!! Mindenki fürkészve méregetett, amikor beléptem az osztályba az ofővel. Bálint bá' elmondta, hogy ki vagyok, honnan jöttem meg stb. Egyébként az osztályterem furi volt, mert egyszemélyes padok voltak, és egy osztályba csak 16-an jártak (azért kerülhettem be 16-ként, mert egy srác kibukott, s így lett egy szabad hely nekem) Egyébként az osztálytársaim szimpinek tűntek, de a nap folyamán egy osztálytársam se jött oda hozzám. :( Amikor hazaértem eléggé kimerült voltam. Még mindig nem tudom megszokni azt az érzést, hogy egyedül vagyok. Pedig nem ez az első alkalom. Az első általános suliban,ahova jártam, ott voltak barátaim, szerettek. De mivel elköltöztünk más kontinensre(!!)nem igazán tudtam velük tartani a kapcsolatot. A második általános sulim az egy rémálom volt..csak 2 évig voltam ott, mivel hetedik-nyolcadikba kerültem oda, de az is elég volt..Az előző gimim is okés volt. Volt egy srác akivel egész jól kijöttem, de ahelyett,hogy lett volna köztünk valamiféle kapcsolat,inkább lett köztünk egy oceán. Egyébkén van jó is abban, hogy ilyen sok helyen éltem. Pl tudok egy csomó nyelven:magyarul(természetesen), angolul, németül és franciául, majdhogynem anyanyelvi szinten. És legalább világot láttam a költözések során..de nincs olyan szoros baráti kapcsolatom senkivel sem. Otthon bepakoltam másnapra, majd felnéztem netre. Senki se jelölt ismerősnek a közösségin. Sóhajtva becsuktam a laptopom, és próbáltam belemerülni Hemingway csodálatos írásába.