Egy jó dolog van a balesetben...hogy nem kell menni suliba! Úgy ahogy boldogan keltem fel reggel 9-kor, amikor megszólalt a telefonom. Emiék érdeklődtek, hogy hogy vagyok. Most mit mondhattam volna?Kitűnően? Tökéletesen? Ez életem legjobb bokaszalag szakadása? Egy frászt! Mondtam, hogy nem fáj semmim és ennyi. Nem fogok hazudni. Elegem van ebből az egészből, de próbálom pozitívan felfogni amit csak lehet. Ezzel csupán az a gáz, hogy nemigen van ebben az én balesetemben pozitív dolog. Talán annyi, hogy nem kell suliba mennem egy ideig, ágyba hozzák a kaját, ééés úgy kb ennyi. Nem ugrálhatok, szaladhatok, táncolhatok sőt, még fel sem állhatok! Pedig én mindig egy olyan ember voltam, aki meg sem áll, mindig mozgásban van. És most mi van? Ülök, fekszek, ülök, fekszek, és ha ki kell mennem mosdóba, akkor a mankóval ügyetlenkedem. De szép is az élet! Szóval így telt a reggelem.
Felmentem Facebookra, és egy üzenet várt. Mondhatnám, „Már csak ez hiányzott!”. Természetesen Alex írt, hogy beszéljünk már, mert ideges és nem tudja, hogy mi bajom. Na akkor ma ezt kell majd elintéznem. Addig is filmezek inkább. Ez is egy jó dolog! Filmmaratont tarthatok. Na hagyjuk az önsajnáltatást, és lássunk neki. Délután átjöttek a lányok, hogy megnézzék, hogy vagyok. Ez kedves volt tőlük. Azért a laptopomat és a táncos cuccokat elpakoltattam anyummal, nehogy találjanak valamit. Még ott voltak, amikor Tami látta az ablakon keresztül, hogy Alex közeledik a házunk felé. Most már nem halaszthatom, úgyhogy a lányokat leküldtem anyumhoz, hogy majd ha Alex elmegy, jöjjenek vissza. -Szia!-köszöntött Alex franciául, de most magyarul fogom leírni, mert így sokkal könnyebb nekem. -Szia! -Mi történt veled?-ijedt meg, amikor meglátta a gipszemet. -Bokaszalag szakadásom volt a minap, ezért nem mozdulhatok. -Úristen! És miért nem szóltál? -Minek szóltam volna? Fasírtban voltunk. -És? -Nem szeretném, ha sajnálatból békülnél ki velem. -Akkor nem szeretnél kibékülni? -De, csak mint barátok. Úgy érzem, most nem tenne jót egy kapcsolat nekem. Ez így nekem túl sok. De egy igaz barát sokat segítene.-néztem rá, hátha felfogja, hogy rácélzok. -Szóval akkor maradjunk barátok?-csillant fel a szeme. -Igen, ha ez így megoldható.-mosolyogtam rá. Oké, ez így eléggé sportszerűtlennek tűnhet, hogy a szakításunkat ráfogom a balesetre, de próbálom a legjobbat kihozni belőle. Miután Alex elment, a lányok feljöttek és elmeséltem nekik, mi történt. -Akkor ez most azt jelenti, hogy Alex szabad?-kérdezte Móni boldogan. -Őö ja.-néztem rá furán. Én szakítok vele, ő meg erre lecsapna rá? Mi? Oké, nem volt az a nagyon nagy szerelem, de akkor is! Ez mi már?-Ha éppen azon gondolkozol, hogy összejönnél vele, akkor vedd számításba, hogy nemsokára visszamegy Párizsba.
-Ajj ez milyen már?-szomorkodott Timi. -Mi milyen már?-érdeklődtem, mivel már elvesztettem a fonalat. -Az, hogy szakítottatok. -Én akartam szakítani, szóval semmilyen. -Ja akkor jó.-mosolygott rám. Kicsit fura lány, az már biztos. Még maradtak egy kicsit beszélgetni, de 1 óra elteltével hazamentek, mert nekik holnap suli. Én pedig mentem olvasni. Még a múlthéten elkezdtem J.R. Ward Fekete Tőr Testvériség című könyvsorozatának első részét, és valami fantasztikus! Pont erre a kikapcsolódásra van szükségem. Jóéjt!^^
Felmentem Facebookra, és egy üzenet várt. Mondhatnám, „Már csak ez hiányzott!”. Természetesen Alex írt, hogy beszéljünk már, mert ideges és nem tudja, hogy mi bajom. Na akkor ma ezt kell majd elintéznem. Addig is filmezek inkább. Ez is egy jó dolog! Filmmaratont tarthatok. Na hagyjuk az önsajnáltatást, és lássunk neki. Délután átjöttek a lányok, hogy megnézzék, hogy vagyok. Ez kedves volt tőlük. Azért a laptopomat és a táncos cuccokat elpakoltattam anyummal, nehogy találjanak valamit. Még ott voltak, amikor Tami látta az ablakon keresztül, hogy Alex közeledik a házunk felé. Most már nem halaszthatom, úgyhogy a lányokat leküldtem anyumhoz, hogy majd ha Alex elmegy, jöjjenek vissza. -Szia!-köszöntött Alex franciául, de most magyarul fogom leírni, mert így sokkal könnyebb nekem. -Szia! -Mi történt veled?-ijedt meg, amikor meglátta a gipszemet. -Bokaszalag szakadásom volt a minap, ezért nem mozdulhatok. -Úristen! És miért nem szóltál? -Minek szóltam volna? Fasírtban voltunk. -És? -Nem szeretném, ha sajnálatból békülnél ki velem. -Akkor nem szeretnél kibékülni? -De, csak mint barátok. Úgy érzem, most nem tenne jót egy kapcsolat nekem. Ez így nekem túl sok. De egy igaz barát sokat segítene.-néztem rá, hátha felfogja, hogy rácélzok. -Szóval akkor maradjunk barátok?-csillant fel a szeme. -Igen, ha ez így megoldható.-mosolyogtam rá. Oké, ez így eléggé sportszerűtlennek tűnhet, hogy a szakításunkat ráfogom a balesetre, de próbálom a legjobbat kihozni belőle. Miután Alex elment, a lányok feljöttek és elmeséltem nekik, mi történt. -Akkor ez most azt jelenti, hogy Alex szabad?-kérdezte Móni boldogan. -Őö ja.-néztem rá furán. Én szakítok vele, ő meg erre lecsapna rá? Mi? Oké, nem volt az a nagyon nagy szerelem, de akkor is! Ez mi már?-Ha éppen azon gondolkozol, hogy összejönnél vele, akkor vedd számításba, hogy nemsokára visszamegy Párizsba.
-Ajj ez milyen már?-szomorkodott Timi. -Mi milyen már?-érdeklődtem, mivel már elvesztettem a fonalat. -Az, hogy szakítottatok. -Én akartam szakítani, szóval semmilyen. -Ja akkor jó.-mosolygott rám. Kicsit fura lány, az már biztos. Még maradtak egy kicsit beszélgetni, de 1 óra elteltével hazamentek, mert nekik holnap suli. Én pedig mentem olvasni. Még a múlthéten elkezdtem J.R. Ward Fekete Tőr Testvériség című könyvsorozatának első részét, és valami fantasztikus! Pont erre a kikapcsolódásra van szükségem. Jóéjt!^^
