Október 16. csütörtök

Itthon. Már 3. napja. Tegnap Emi nézett be hozzám pár percre, mások nem is. Ádi még nem is jött meglátogatni, mióta suli van. Nem, nem mintha hiányolnám, nem is várom el, hogy körülöttem ugráljanak, de jól esett volna, ha egyik nap benéz. Igaz, nem szeretem, ha így lát...gyengének, kiszolgáltatottnak. Talán pont ezért nem jön, hogy ne hozzon kellemetlen helyzetbe, mivel tudja, hogy milyen rosszul érint, ha nem vagyok a dolgok magaslatán... vagy csak nem érdekli, hogy mi van velem. Áh nem érdekel! Van nagyobb gondom is. Meg kéne gyógyulnom valahogyan. De amíg kitalálom, hogy hogyan kéne gyorsabban felépülnöm, addig nézem az új kedvenc sorozatomat. A Glee-t. Ki gondolta volna, hogy ennyire leköt? Egy nap alatt megnézek fél évadot, annyira jó! Csak ezzel az a baj, hogy nemsokára végignézem. Majd max előröl kezdem.
-Kicsim. Vendégképes vagy?-szakította félbe a gondolataimat anya.
-Mennyi az idő?
-Fél 3.
-Gyorsan eltelt a nap. Ez fura. Öm..mindjárt jöhet..ki is jön?-kaptam fel gyorsan magamra egy normális pólót. Hülye leszek mutatkozni bárki előtt is az alvós, Mickey egeres pólómban.
-Én.-szólt be a szobámba egy fiú hang.
-Ádi?-csodálkoztam, amikor belépett anyum mellett az ajtón.-Azt hittem már meg is feledkeztél rólam.-mosolyogtam rá boldogan.
-Anyum beteg volt, ezért én voltam a héten a tánctanár. Kár, hogy gipszben vagy, Szórakoztatóbb lett volna veled tanítani, mint Kellyvel..-nézett rám keserű mosollyal.
-Jaj de nem bírom azt a csajt!-azért sem, mert idegesítő..na meg azért sem,mert ráhajtott Ádámra. Nem, nem vagyok féltékeny! Simán tudom, hogy ő sem bírja a csajt, így nem értem, hogy Kelly miért nem fogja fel, hogy hagyja békén?
-Nekem mondod? Leülhetek?
-Gyere.-paskoltam meg az ágyat magam mellett, miközben kicsit arrébb csúsztam.
-De azért le ne ess!-röhögött fel, amikor már félig lent voltan az ágyról.
A nap további részében Glee-vel fárasztottam, ő pedig bosszúból valami béna krimi sorozatot mutogatott nekem. Nem, nem Castle-t, Mentalistát, de nem is NCIS-t. Valami olasz, vagy talán spanyol volt? Nem tudom, de az biztos, hogy a Glee sokkal jobb annál. Már csak a holnapi napot kell kibírnom, szombaton leszedik a gipszet. Jippí :D

Október 9. csütörtök

Reggel Emi ébresztett, vagyis a telefonom, mivel hívott. 7:55-öt mutatott az óra, ami azt jelentette, hogy tuti hogy nem érek be az első órára, főleg nem ilyen szélben. Úgyhogy jöhetett a B terv. Anya szerencsére otthon volt még, úgyhogy szóltam neki, hogy akkor kérjünk mára is kikérőt az orvostól. Holnap se fogok menni suliba, mivel megyek táncversenyre.
Gyors dobtam Eminek egy üzit, hogy majd jöjjön át suli után. Így is tett.
-De most komolyan, mi történt tegnap? Nem is voltál fent utána!
-Van telefonom...és szól, ha hív valaki..látod! Most is hívnak.-mondtam fapofával.
-És nem veszed fel?-kérdezte Emi miután már majdnem lement a szám fele.
-Ja télleg'-néztem fel a bambulásból- Tessék?
-Szia. Ádi vagyok.
-Öhm szia.-kicsit rekedtebb hangon szóltam bele, mégis csak beteg lennék, vagy mi..
-Gondoltam hívlak, hogy hogy vagy, meg minden..
-Hát eléggé rosszul vagyok, és sajnos holnap nem fogok tudni menni segíteni. Úgy sajnálom.
-Nincs baj, pont azért hívlak, hogy akkor beszervezek mást.
-Mi? Ki mást?-kérdeztem meglepetten, majd Emi a lábamra csapott, hogy térjek vissza a betegségbe, mert le fogok bukni.
-Csak az egyik ismerősömet.
-Ahaa értem..akkor majd még beszélünk.
-Jaja..jobbulást. Ugye hétfőn már jössz?
-Igen, addigra remélem jobban leszek. 
-Szia.
-Szia.-és letettem.
-Na ez mi volt?-kérdezte Em furán.
-Mi mi volt?-értetlenkedtem.
-Hát ez a sóhaj.
-Milyen sóhaj?
-A végén, hogy szia uhh-sóhatás szerű hangot adott ki.
-Hát megkönnyebbültem-füllentettem. Még az kellett volna, hogy rájöjjön, hogy talán még egy irinyó-pirinyót érzek valamit Ádi iránt...de csak ennyi. Nem több.Csak annyi, ha vele vagyok hevesebben ver a szívem, meg ilyenek. Az meg lehet, hogy szívbajos vagyok nem?
-Na szóval ott tartottunk, hogy mi volt tegnap?
-Mi lett volna? Táncoltunk és kész.
-Aha..nem is próbálkozott be?-fürkészett gyanakodva.
-Miért tette volna? Hé! Te tudsz valamit?-kérdeztem hitetlenkedve- Mondott valamit rólam? 
-Miért érdekel téged, amikor barátod van?-húzta fel az egyik szemöldökét.
-Csak azért, mert barátok vagyunk, és nem akarom, hogy ez tönkre mennyen köztünk..-hárítottam.
-Aha.. Fura vagy nekem.
-Há' oszt mér'?-bandzsítottam rá, mire mindketten röhögésben törtünk ki.
Utána már szerencsére elterelődött a beszélgetés mára, mint például arra, hogy Alex keresett és mivel nem talált sírva fakadt(?). Néztem Emire, hogy ez most komoly? Ilyen tökös az én francia barátom? Úgy látszik már nem sokáig lesz az..Eléggé ramatyul állnak a dolgok köztünk, és amúgy is nem sokára vissza megy Párizsba, úgyhogy amúgy se lett volna hosszabb távú a kapcsolatunk. Jól elvoltunk és ennyi. Szerencsére nem történt köztünk semmi komoly, úgyhogy nyugodt szívvel fogom útjára bocsájtani az én francia hódolómat. 

Este még bekészítettem a holnapi fellépőrucimat, mivel korán indulunk és akkor már nem lesz időm bepakolni. 
Sikerült egy egész jó esős képet csinálnom:
Oké, kissé rövid az a ruha, de jó idő volt, ahhoz képest, hogy esett.

Szeptember 26. péntek

Tegnapi napom furi volt..sokat voltam Alexxal. Próbáltam boldognak látszani, de nem mindig sikerült. Órák után Ádi megállított. 

-Hé szöszi. Mi a baj?

-Semmi....

-Aha.. látom rajtad. Valaki megbántott? Talán...hogy is hívják...a barátod tudod..

-Alex?-kérdeztem furán.

-Ja ő. 

-Nem..nem bántott meg-mondtam sóhajtva-össze vagyok zavarodva.

-Na mondjad mi a baj. Haverok vagyunk. Tudod!-mosolygott rám kedvesen.

-Ja, haverok-mondtam keserű mosollyal.

-Hani jössz?-kérdezte Alex(franciául) aki éppen akkor ért be a terembe.

-Oui. Szia Ádi-intettem oda.

Hazafele sétáltunk Alexxal. Rájöttem(újra), hogy Ádival sose fog működni. Most itt van Alex. Vele kellene boldognak lennem. És vele is leszek boldog.

Közösségin megváltoztattam a státuszom kapcsolatbanra, és kiraktam egy képet, amin Alexxal vagyok.

-Jó lesz ez-gondoltam magamban, majd elmentem olvasni.

Ma pedig nagyban készültem a holnapra. Mivel holnap megyek Veszprémbe Emivel és anyuékkal. Nem vonhatta el semmi sem a figyelmemet! Még Alex se!

A mai nap Humor Heroldja Tomi volt, aki biosz órán szórakozott kicsit a tanárnővel.

-Szóval gyerekek! A legyek azok lassítva látják, azt amikor le akarjuk csapni őket, ezért tudnak olyan gyorsan elrepülni-világosított fel minket Orosz tanárnő.

-Szóval akkor a legyek jedik?-kérdezte "okosan" Tomi.

Az osztály egy része felröhögött, Mara pedig a fejét fogta, hogy milyen hülye bátyja van.

Délután táncoltam kicsit, most nem kísért el Emi, egyrészt, mivel elterelte volna a figyelmemet, másrészt, most Rolival mentek moziba.

Kitaláltam egy új táncot, amit most először fogok előadni az egyik kedvenc számomra.

Remélem jól fog sikerülni, és sikerül majd átadnom a közönségnek azt, amit érzek...

Szeptember 11. csütörtök

Ma reggel vörös, karikás szemekkel keltem. Nem csoda, hiszen alig aludtam az éjjel. Amikor végre abbahagytam a sírást, akkor bedugult az orrom. Majd kifujtam, de amikor visszafeküdtem már megint bedugult. Úgyhogy tátott szájjal aludtam el az éjjel, ami azzal járt, hogy kifolyt a nyálam. Juj de szép is a ma reggel! A suliban észrevették a többiek, hogy eléggé fáradt vagyok. -Há csajszi! Mizu feled?-bökött oldalba Rick. -Semmi-legyintettem-Fáradt vagyok. -Ja Hanna eléggé nyúzottnak tűnsz. Mi törént?-kérdezte Márk, miközben a telefonját nyomogatta. Vajon miért nem fáradnak el az ujjai? Na mindegy. -Á semmi csak tegnap éjjel egy kutya álandóan ugatott és nem bírtam aludni. Inkább leszek én nyúzott, mint hogy a kutyát nyúzzam meg, és a PETA-nal kössek ki.-mondtam fáradtan, mire mindenki elröhögte magát. De jó az én nyomorultsagomon nevetni! A nap további része szörnyű volt. Nem volt elég, hogy Ádám szinte átnézett rajtam, egyszer nekem is jött véletlenul(láthataglan vagyok,vagy mi?erre ne válaszolj..)de még az a-sok önelégült, egomaniás képét is néznem kellett, mivel állndóan a fiúkon,vagyis inkább Ádámon lógtak. Suli után egyedül hazamentem, Emi ma Rolival ment moziba, engem is hívtak,de nem akartam fölös harmadik lenni. Megtanultam. Nem néztem meg a közösségit. Nem vot erőm hozzá. Inkább el kezdtem olvasni Leiner Laura Bábel című könyvét. Felvidított kicsit. De csak egy kicsit.