Szeptember 11. csütörtök

Ma reggel vörös, karikás szemekkel keltem. Nem csoda, hiszen alig aludtam az éjjel. Amikor végre abbahagytam a sírást, akkor bedugult az orrom. Majd kifujtam, de amikor visszafeküdtem már megint bedugult. Úgyhogy tátott szájjal aludtam el az éjjel, ami azzal járt, hogy kifolyt a nyálam. Juj de szép is a ma reggel! A suliban észrevették a többiek, hogy eléggé fáradt vagyok. -Há csajszi! Mizu feled?-bökött oldalba Rick. -Semmi-legyintettem-Fáradt vagyok. -Ja Hanna eléggé nyúzottnak tűnsz. Mi törént?-kérdezte Márk, miközben a telefonját nyomogatta. Vajon miért nem fáradnak el az ujjai? Na mindegy. -Á semmi csak tegnap éjjel egy kutya álandóan ugatott és nem bírtam aludni. Inkább leszek én nyúzott, mint hogy a kutyát nyúzzam meg, és a PETA-nal kössek ki.-mondtam fáradtan, mire mindenki elröhögte magát. De jó az én nyomorultsagomon nevetni! A nap további része szörnyű volt. Nem volt elég, hogy Ádám szinte átnézett rajtam, egyszer nekem is jött véletlenul(láthataglan vagyok,vagy mi?erre ne válaszolj..)de még az a-sok önelégült, egomaniás képét is néznem kellett, mivel állndóan a fiúkon,vagyis inkább Ádámon lógtak. Suli után egyedül hazamentem, Emi ma Rolival ment moziba, engem is hívtak,de nem akartam fölös harmadik lenni. Megtanultam. Nem néztem meg a közösségit. Nem vot erőm hozzá. Inkább el kezdtem olvasni Leiner Laura Bábel című könyvét. Felvidított kicsit. De csak egy kicsit.