2014. március 21., péntek

Szeptember 5. péntek

Tegnap semmi érdekes nem történt. 7 órám volt, a szünetben a lányokkal voltam, és nem tudtam meg, hogy mit akart kérdezni Ádi, mert nem volt suliban. Hál isten nem lett lázas, nem kapott arcüreggyulladást, és nem is támadta meg egy ogre(ezt Timi találta ki..nem az eszéért szeretjük,az már biztos<3) csak simán tegnap mentek a fiúk focimeccsre. S mivel egy csomóan benne vannak a csapatban az osztályunkból, ezért laza órák voltak tartva:) Ma volt az első info óránk(kedden is lett volna,csak a tanár úr hiányzott, ezért át tette 0.órába) Hála neki, késésben voltam, így egy kis veszekedés árán kiharcoltam, hogy bicajjal(bocsi, BMX-el) menjek suliba. A tanár előtt épphogy beestem úgyhogy kezdődhetett az óra. Szabolcsi Mihály tanár úr megkért mindenkit, hogy zárjon be minden ablakot. Mármint számítógépes abakot:D Szerintem azt elfelejtettem említeni, hogy az osztályunk kissé gép/net/technika függő..pl múltkor megmutattam a telomat és ők rögtön elmondták, hogy milyen operációs rendszerű,mekkora a kapacitása, hány colos a kijelzője meg még egy csomó olyan dolgot amiből egy árva szót se értettem. Nem mintha én nem tudnám ezeket a dolgokat, persze utána néztem mindennek, mielőtt megvettem..De, hogy egy idegen telefonjáról, csak úgy ránézésre elmondjak mindent? Kockák közé kerültem:3 Órák után gondoltam gyorsan haza megyek, mert eléggé lefárasztottak a mai órák. Amikor a BMX-emért mentem, belebotlottam a többiekbe, mivel a bringám előtt álltak és azt csodálták(?)
-Hé srácok,arrébb mennétek?Kösz.-oda tolakodtam, hogy kivegyem a tartóból. -Ez a tied?-néztek rám úgy, mint egy alienre. -Ja miért? -Ez a legújabb CXX model! Csak Amerikában kapható.-szólalt meg Roli hitetlenkedve. -Aha biztos..na én mentem.-toltam kicsit arrébb a biciklit, de nem nagyon tudtam elmenni, mivel a fiuk még mindig körbe álltak.-Fiúk..talán arrébb mennétek?-próbáltam kitolni Ádi és Beni között,amikor Ádi megfogta a karom. -Nem-mondta, egyfolytában a szemembe nézve, amitől elöntött a pír..de erős voltam és tartottam vele a szemkontaktust.-Ugye emlékszel, hogy mondtam, hogy mindent tudni akarok? Itt van az idő, hogy beszámolj a titkaidról. -Milyen titkaimról?-húztam fel az egyik szemöldököm. -Pl hogy miért szereted a Walking Deadet, miért BMXezel és mióta?-szögezte nekem a kérdéseket Isti. -Azért szeretem mert jó sorozat, még régebben apámmal kezdtem el nézni. És azért BMXezek mert amikor ugratok, akkor az olyan érzés mint amikor tánc...-haraptam el a szó végét. Még az hiányozna, hogy megtudjanak bármit a tánccal kapcsolatban-szóval olyan érzés mintha repülnék..és olyan 5 éve van BMXem-láttam hogy Márk nyitja a száját, hogy kérdezzen valamit, úgyhogy gyorsan hozzáettem-Igen, tudok trükköket...és mielőtt megkérnétek nem mutatok egyet sem. Na engedtek? -Nem!-vágták rá szinte egyszerre, amikor a lányok odaértek. -Na mi történt? Kitört a 4. világháború?-kérdezte röhögve Mimi(másnéven Timi) -Mimi...még 3. se volt.-próbáltam vissza tartani a nevetésemet, de a többiek fejét látva, hogy mindjárt elröhögik magukat, nem bírtam tovább. De ahogyan elkezdtem nevetni,a többiek is rákezdtek. A csoportos röhögőgörcsünket a portás törte meg, s elküldött minket a szülőanyánkhoz szebb szóval.. 
Már felültem a BMX-re, de Ádám utamat állta. -Nem megy sehova a kisasszony-mondta komolyan, de láttam a szemen, hogy szórakoztatja a dolog. -És miért nem úri ifjú?-kérdeztem tőle, mélyen a szemébe nézve. -Hol vagytok ti a reneszánsz korban?-kérdezte Tomi-Megyünk Mekibe. Jöttök? -Oké, de te is jössz..még van néhány kérdésem hozzád. -Oké legyen. Csak egy pill. Felhívom anyumat.-arrébb mentem kicsit, hogy nyugisan beszélhessek vele. Persze elengedett. Mindent, azért, hogy beilleszkedjek címszó alatt. A nap további része nagyon klasszul telt. Nagyon sokat beszélgettem mindannyiukkal. Ők is kérdeztek rólam, s ami meglepő volt, hogy úgy láttam, hogy érdekli is őket, az amit mondok. Amikor hazaértem, felrohantam a szobámba, és megnéztem a képeket. Mivel imádok fotózni, majdnem végig dokumentáltam a mekizést. Meki után a fiuk rávettek arra hogy mutassak pár trükköt. Cserébe ők is beszálltak. Találtam egy nagyon jó képet, amin mindannyian rajta vagyunk úgyhogy azt fel is töltöttem borítóképnek. Jó volt a mai nap. De mivel hulla fáradt vagyok, ezért megyek aludni. Jóéjt nekem:3
Itt van egy-két kép a mai napról: